L O M B H Á Z A M

RÉZSŰS HÁZ I.

Ez a lombház az egyik első önálló munkám, így nagyon közel áll a szívemhez. Egy budai családi ház magánkertjében található, 3 gyermek veszi be nap, mint nap.

A tervezés nehézségét az adta, hogy az alapot leszámítva az egészet egy meredek emelkedőre kellett elhelyezni, így hasznosítva a kertnek ezt a kieső részét. Az lett a megoldás, hogy a ház fokozatosan egymásra épülő egységeivel kúszik fel a sziklakert 2,5 méter magas tetejéig.

Szerettem volna egy izgalmas, zegzugos labirintusszerű építményt, ami önmagában is, de a kiegészítőkkel (mint pl. csúszda, mászófal, kötéllétra) még inkább aktív mozgásra ösztönöz. Különleges eleme ennek a lombháznak, hogy a rézsű és a kert felől is van bejárata; így kialakulhat egyfajta körforgás játék közben.

A lombház távoli pontjait összekötő szócső, a kis tolóajtókkal nyitható kukucskálók a közös játékra sarkallnak, míg az ülőfülkék, műszerfalak pedig kicsit elvonultabb, fantáziát aktiváló játékterepek. Erre a lombházra két madáretető is került a külső oldalakra. A kuckó belsejébe szerelt kémlelőnyíláson keresztül tudják a gyerekek figyelni, ahogy a madarak csipegetik a kiszórt eleséget. A házikó mellé került még egy zárható tetejű homokozó és egy kétüléses hinta is.

Megosztás

További lombházak

LOMBHÁZ MAJOMLÉTRÁVAL

Ez a lombház egy XVII. kerületi, kétgyermekes családhoz került, egy kisfiú és egy kislány, illetve, amikor visszamentem fényképeket készíteni, egy egész gyermeksereg vette birtokba. A

Tovább »

PINC-ÉS

A ház Leányfalu hegyoldalába épült. Három szintes, mivel építésének egyik apropóját a kertben található betonakna hasznosítása adta. Ez lett a pinceszint, amit a földszinti térből egy csapóajtón

Tovább »

A VISSZATÉRŐ

Az évekkel korábban Cseresznyés ház néven épült lombházam egy másik család kertjébe költözött. Némi javítgatást és festést követően újra szolgálatba állt. A ház lábai kaptak egy toldást, így most

Tovább »

LOMBHÁZAM

Németh József 
lombhazam@gmail.com
30/ 532-08-47
Németh József 
lombhazam@gmail.com
30/ 532-08-47

Írjon nekünk üzenetet: