L O M B H Á Z A M – Lombház építés gyerekeknek

A „SVÁJCI”

Na, nem azért, mert egy Zürich környéki család birtokolja, hanem, mert a környékre jellemző régi, svájci villák hangulatából, formavilágából próbáltam belecsempészni kicsit a megjelenésébe.

A lombházat kb. 2 méteres magasságban – acélcsapok segítségével – egy jól megtermett fenyőtrió tartja. Ráadásul, ezek rögtön egy 3 méteres rézsű tetején állnak, így olyan nézete is van a lombháznak, ahonnan már egész komoly  magasságban látszik a házikó.

Igazi romantikus kis fészek a család két kis hölgytagjának, sőt néha még a kutyus is felmerészkedik a lombház teraszára vezető lépcsőn.

Megosztás

További lombházak

B L A U H A U S

Nagykovácsiba került ez a kék árnyalatokba öltözött két-szintes lombház, ami a maga nemében elég nagynak mondható. Két egymáshoz képest merőlegesen elfordított hasábból áll.  A szinteket

Tovább »

PLATFORM A DIÓFÁN

Egy isaszegi kert éke ez a gyönyörű, gigantikus diófa. A lombkoronába, kb. 5,5  méter magasan épült az acélcsapokkal rögzített platform. A feljutást kötéllétra teszi lehetővé, tehát

Tovább »

AKADÁLYMENTES LOMBHÁZ

Szép példája volt egy társasházi közösség összefogó ereje és egy hazai pénzintézet támogatása nyomán megvalósuló együttműködésnek ez az akadálymentesített lombház. A támogatás célja nemcsak egy

Tovább »

LOMBHÁZAM

Németh József 
lombhazam@gmail.com
30/ 532-08-47
Németh József 
lombhazam@gmail.com
30/ 532-08-47

Írjon nekünk üzenetet: