L O M B H Á Z A M – Lombház építés gyerekeknek

B L A U H A U S

Nagykovácsiba került ez a kék árnyalatokba öltözött két-szintes lombház, ami a maga nemében elég nagynak mondható. Két egymáshoz képest merőlegesen elfordított hasábból áll. 

A szinteket a megrendelő kérésére nem létra, hanem kényelmes lépcső köti össze. Az alsó szint kb. 3 x 4 méter alapterületű és az egyik falhoz köt egy ülőfülke, aminek a teljes üvegfala felnyitható gázrugókkal, hogy egyfajta büfé pultként is működhessen.

A már említett lépcsőn jutunk a fenti, kb. 1,5 x 3,5 m-es felső szobába. A sok ablak nagy része nyitható is, így fényt és jó kilátást egyaránt biztosítanak.

Egy reteszelhető ajtón át léphetünk a tetőteraszra. Ennek korlátján kapott helyet a már több helyen használt emelőszerkezet, amivel vödörben mindenfélét fel lehet daruzni.

Jártam azóta a családnál és szépen berendezték; kapott helyet kis íróasztal, kanapé, babaházak, konyha – nagyon hangulatos, otthonos lett.

Megosztás

További lombházak

PUTTONYOS

A Vácon álló házikó egy kis cseresznyefa köré épült, aminek azért szüksége volt némi segítségre, hogy megtartsa; így a ház saját lábakat kapott. 1,5 méter

Tovább »

PLATFORM A DIÓFÁN

Egy isaszegi kert éke ez a gyönyörű, gigantikus diófa. A lombkoronába, kb. 5,5  méter magasan épült az acélcsapokkal rögzített platform. A feljutást kötéllétra teszi lehetővé, tehát

Tovább »

ÓRIÁSFOGÓ

Óriáslábat, azaz a Balatonnál élő család két hatalmas platánjának törzsét öleli ez a házikó és a hozzá tartozó kilátó. A két és fél méteren elhelyezett házhoz egy

Tovább »

LOMBHÁZAM

Németh József 
lombhazam@gmail.com
30/ 532-08-47
Németh József 
lombhazam@gmail.com
30/ 532-08-47

Írjon nekünk üzenetet: